Kedves Vendégünk!

Sherlock Holmes és a monarchia császára együtt barbecue-znak Budapesten, a kocsmadzsungel kellős közepén néhány turistával, miközben hellózva integetnek piros stresszlabdával a kezükben.
Így kezdődne az a valóságon túli forgatókönyv, amit a Boutiq’Bar új menüjének összefoglalójához írnánk.
Bár minden este más a mozi a bárpult mögül, mi imádjuk. A koktélt, a párlatot, a keserűcseppeket. A kopott  piros falakat, a párás levegőt, a mosolygó arcokat.
Nyolc év után is köszönet a bizalomért.
Cserébe figyelünk, alkotunk és megteszünk mindent a felejthetetlen estéért. Pozitívan, felelősen, mértékkel.

Ez a mozi korhatáros! Kizárólag 18 éven felülieknek!

OLD FASHIONED

1806 tájékán a koktél amolyan reggeli ital volt, legalábbis Amerikában. Kevés víz, pici cukor, sok párlat, és néhány csepp keserűcsepp. A kissé elfelejtett italtípus erős, karakteres, helyenként régimódi, néha kocka arcú, de elég civilizált ahhoz, hogy a legjobb bárok kínálatában ott  legyen. A koktélokra szabott  mindenféle gyümölcsdekoráció, narancsszelet, cseresznye, ananász és még ki tudja mi mindenféle, a példa, hogy az USA béli szesztilalom alatt  mindent megpróbáltak , hogy elfedjék a párlatok rossz ízét. Hallgatólagosan elfogadott  tény azonban, hogy mindezeket nem törjük bele a koktélba, a cukorral egyetemben. Különben a koktél ragacsos, édes vacak lesz. Rye vagy bourbon? Észak vagy dél, kelet vagy nyugat, Kentucky vagy New York? Túl sok a kérdés, bár amíg kivételes ízű koktél keveredik szinte bármilyen alapanyagból, legyen az brandy, rum, ír vagy skót whisky vagy akár gin, tulajdonképpen a válasz nem is érdekes.

Devil Van, aki forrón szereti… Jim Beam Devil’s Cut, chilis keserűcseppek és egy kis cseresznye a teljesség kedvéért.

2250 HUF

All maltMinden benne van. Nikka All Malt, némi Angostura és mézes narancs keserű.

2650 HUF

The reserveA Woodford Reserve-nek nincs szüksége túl sok balanszírozó tényezőre. Gyömbér keserű, citromhéj, leheletnyi menta. Óvatosabbak nem is lehettünk volna.

2650 HUF

Single optionA Jack mindig bírt egy kis banános ízvilággal, legalábbis szerintünk. De csokoládé? Makulátlan párosítás desszert alapokon.

2950 HUF

KenkaNikka from the barrel tökéletes elegyet alkot a kókusszal és a zellerrel. Hiszel nekünk? Nem? Akkor bárhogy is nézzük, ki kell próbálnod!

3650 HUF

 

VALAMIT GYORSAN! AZ SE BAJ, HA FINOM!

Kedvenceitek csokorba szedve, egyszerűen, nagyszerűen.

vodka, lime, gyömbérsör, angostura
1950 HUF
vodka, lime, cranberry

1950 HUF

Unicum Szilva, lime, Fentiman’s rose lemonade

1950 HUF

tequila, lime, Coca-Cola, só

1950 HUF

gin, bodza, lime, tonic

1950 HUF

whisky, gyömbérsör, angostura

1950 HUF

rum, lime, szóda, menta

1950 HUF

Néha az ember csak úgy inna valami egyszerűt. Ez teljességgel érthető. Mindemellé – az ígéret szent – kihozzuk belőle a legjobbat. De tényleg!

2450 HUF

THE PUNCH

Manapság alkoholmentes koktélnak ismerjük ugyan, de a puncs a sör alternatívájaként jött  létre a XVII. században. A British East India Company tengerészeinek nagy szerepe van a létrejöttében. Ezek a férfiak ugyanis mindentpróbált italozók voltak, nem kevesebb, mint tíz pint sör napi adaggal. Amikor az utazások során hajójuk az Indiai óceán melegebb vizeire érkezett, a sörtartalék elkezdett  továbberjedni, amit vélhetően nem fogadtak kitörő örömmel. A hajók partot érése után azonban nem késlekedtek, új italt készítettek helyi összetevőkből, rumból, citrusokból és fűszerekből.
Az alábbi italok 4-6 fő számára ajánlottak.
(Az árak 4 fős adagra vonatkoznak. Minden további porció + 1900 Huf)

PunchKönnyű, citrusos puncs, Absolut Elyxből, oilum saccharummal (cukros citrushéj-olaj) és mindez felöntve selymes, magyar habzó borral. Vigyázz a flamingókkal!

8450 HUF

Majdnem mint egy heti újság. Az új szexi a törődés és a megosztás. Néhány különleges keleti fűszert választottunk kísérőnek a kivételes nyugati párlat mellé, hogy megosszák egymással azt, ami mindegyikben a legjobb.

8450 HUF

MINDEN, AMI ÉRDEKES

A menü színe-java!

LABTudomány-fanatikusok vagyunk és szeretjük lenyűgözni a vendégeinket. Ezúttal itt egy kivételes Beefeater 24 gin-tonik kombináció, némi barack, zeller- és Peychaud keserűvel. Hagyd, hogy megnyíljon előtted a csodák világa!
2250 HUF
BombayBombaynek megannyi arca, illata és íze van. Ez az ital néhányat megidéz belőlük. Bombay gint kevertünk némi mango masalával és joghurttal. Aanand!
2250 HUF
Take me homeMáris? Khm-khm… Elég gyors ugyan, de mégiscsak egy rohanó világban élünk… Ciroc vodka málnával kombinálva, gyömbérsör és mindennek tetejébe a lenyűgöző, fűszeres hab. Ne hezitálj, kérdezz, majd take me home!

2550 HUF

PositiveGondolkodj pozitívan! – hallani sok helyről, de senki nem említi, hogy inni is így kellene. Itt lesz néhány gondolat, na meg egy labda, és az ital, csak úgy. Unicum szilva, earl grey tea és egy csipet só. Namaste!
2250 HUF
hello Tourist„Hello tourist on the right side, Hello tourist on the left side…” – szól az ismert Emil Rulez nóta. Úgy gondoltuk, ezútt al egy italban interpretáljuk. Agárdi érlelt alma pálinka, leheletnyi Pastis, némi almalé és vörösbor. A fahéj, nos az Sri Lanka-i. Egészségedre!
2250 HUF
Die kaiserAz Unicum egy igazán magyar keserű. Története már több mint száz évre nyúlik vissza, egészen a császárság korába. Igen, igen, tudjuk, de nézd meg az alátétet. Bíró Mihály grafikus ábrázolása provokatív. Még most is, nemhogy 1919-ben. Unicum, morello meggy, grenadine és rebarbara keserű. Prosit!
2250 HUF
BBQTermészetesen nem fedeztünk fel új húskészítési eljárást, legalábbis nem a bárban, de gin, barackpüré, juharszirup és tőzegáfonya már elég indok ahhoz, hogy süssünk némi pillecukrot is.
2250 HUF
Rye'nImádjuk Amerikát, a milk puncsot pedig még annál is jobban. Jó adag Woodford Rye, Gosling’s barna rum és Darjeeling keserű. Ezzel a tej punccsal még Ryan Gosling is megeszi a müzlit!
2550 HUF
boutiqMr. Sherlock, azt hiszem, itt egy bűneset áll fenn! Az élet csupa rejtély, és most mi is feladnánk egyet. Budapesti talány, jó adag rozmaring bitteres Johnnie Walker Blackkel, áfonyával, ananásszal és fahéjjal. Old meg, Sherlock!

2250 HUF

Jungle chickA Jungle Bird egyfajta variációja, ahol finomítottunk az összetevőkön, minden ízlelőbimbó külön gyönyörűségére. Captain Morgan fehér rum, ananász, piros vermut és saját készítésű falernum szirup. Tiki szerelmesek, itt vagyunk!
2250 HUF
My wayHogy spanyol volt-e? Nem, ellenben a rengeteg szerető között  akadt legalább egy spanyol is. Ezért spanyol sherryt választottunk némi sóoldattal és kakaókeserűvel kombinálva a Jack Daniel’s Sinatra mellé. Az eredmény? Bármilyen formában tökéletes.
5550 HUF
Blue printMesterpéldány, azaz blue print nélkül régen nem volt tervezés. Ha van mesterpéldány, a dolgok kimenetele is biztosabb. Természetesen nem ragadtunk le sem a kéknél, sem az egynél. Ezúttal három az egyben. Johnnie Walker Blue jégen, egy fantasztikus Old fashioned vagy egy Bobby Burns. Útmutatót szívesen adunk. Apropó, olvasol Bobby Burns-t?
5950 HUF